Bevezetés

Amerika. Ősz eleje. Reggel 10 óra. Szombat.

Valaki kopog az ajtómon. Ki lehet ilyen korán? Biztos az idióta bátyám.

20 éve csöppentem ebbe a világba az édes ikertestvéremmel. Biztos vagyok benne, hogy jó párszor fejbe rúgtam mielőtt megszülettünk volna.  14 éve élünk Orlandóban. Folyékonyan beszélek angolul. Könnyen beilleszkedtem ebbe a környezetbe és az is hamar eldöntöttem mi szeretnék lenni. Énekes vagy legalább a szórakozató iparban szeretnék elhelyezkedni. Sokan dicsérnek, hogy szép hangom van, talán csak a tánccal lehetne bajom, de remek tánctanárom van. Ja, tényleg majd elfelejtettem. A nevem Shin Ha Hyun, de csak Hani. Koreai származású vagyok.

- Mi van?- kérdeztem fél állomban

- Bemehetek?- ordított a kedves bátyám. De már hiába válaszoltam volna ott állta a szobámba és egy papírt szorongatott. - Ejnye, bejne…- csóválta a fejét.- Valaki nagyon rossz lehetett. - dobta nekem a papírt.

Haza érünk, beszélnünk kell veletek

Puszi, anyuék

- Hülye vagy.- dobtam vissza a cetlit

- Mer'?- bámult rám értelmetlenül

- Egy azt írták veletek így mindkettőnkre szól ez a fecni.

- Hát én nem is csináltam semmit.- motyogta

- Kettő a puszi nem valami mérges szó és felkiáltó jel sincs, vagyis nem mérgesek. - ültem fel

- Huh. Megnyugodtam. - dobta vissza a cetlit

- Mit akarhatnak?

- Nem vagyok nyugodt.

- Majd kiderül. - dőltem vissza az ágyamba

Csönd ült a szobába. De Pabo hangja megtörte a csendet.

- Xboxozol velem?

- Mit játszunk?- pattantam ki az ágyból

- Fifa.- vigyorgott

- Pabo visszavágó, mert a múltkor győztem?- nevettem

- Ne hívj így. - sértődött meg, mivel a pabo szó koreai és a jelentése őrült vagy hülye. Én szeretettel használom ezt a szót a bátyámra. - Itt hagylak. - pattant fel az ágy széléről, de az ajtónál megállt és visszafordult. - Még visszakapod… Dongsaeng. - mosolygott gúnyosan

- Barom. - ordítottam után. Utálom, ha kistestvérnek hív.

- Mit mondtál? - lépet be a szobámba anyuék  és kíséretükben Pabo. - Mondom, hogy még fiatalok és éretlenek. - fordult apához.

- Jó. Mondjad te el nekik. - hagyta rá

- San ülj le kérlek. - Pabo engedelmeskedet és helyet foglalt mellettem. - Öhm. Az van gyerekek, hogy mi apátokkal.. öhm..

- Azt ne mondjátok, hogy lesz még egy gyerek!- hadrtam. Pabo ijedten rám nézett.

- Jaaj. Dehogyis.- ijedt meg ő is. Apa száját nevetés hagyta el.

- Inkább mondom én.- nézett apa ránk.- El szeretnénk menni egy világ körüli útra.- csillant fel a szemem a szavak hallatán.- De van egy kis probléma. Nélkületek mennénk.

- Mi van?- kérdeztük Paboval egyszerre- Itt hagytok minket?- ezt is tök egyszerre. Szuper képesség. Hurrá.

- Nem hagyunk itt titeket. Visszamentek Koreába.

Paboval egyszerre néztünk egymásra és kitört belőlünk a nevetés. Csak viccelnek.

- Hétfőn mentek. - Dobta az ágyra a repülő jegyeket.

- Ez most komoly? Kihez mennénk? Tudatommal a nagyiék nem élen már. Egy napom van elbúcsúzni mindenkitől? Mi lesz a barátaimmal? Az énekléssel? A táncolással? AZ ÉLETTEMMEL?- fakadtam ki teljesen.

- Igen komoly. Soyhoz. Igen. Megleszel nélkülük és új barátokat szerzel. Ott is folytatod. Sajnálom.

- Ki az a Soy?- kérdezte Pabo

- Unokanővérünk. - Forgattam a szemem. Itt kell hagynom Amerikát.- De Umma én nem akarok oda menni!- nyavajogtam.- Én itt érzem j….

- Téma lezárva.- mondta anya és kiviharzott a szobámból.

Hát akkor Korea.